A blended képzés bevezetésének gazdasági szempontjai

A blended képzés bevezetésének gazdasági szempontjai

Az elearning előnyei mellett szokták említeni, hogy a virtuális oktatási színtér miatt a képzést nem terhelik az osztályterem, illetve az iskolaépület fenntartásának költségei. A blended képzésekre ez természetesen csak részben igaz, hiszen az oktatás jellege megköveteli, hogy részben osztálytermi körülmények között folyjon. Annak, aki a blended képzés bevezetését tervezi, meg kell vizsgálnia mind a hagyományos, mind az elektronikus képzés költségeit. Hiába áll minden tudományos érv a képzés bevezetése mellett, ha a financiális szempontok  vizsgálata azzal az eredménnyel zárul, hogy, nem állnak rendelkezésre az anyagi erőforrások.

A teljes szöveg:

doc-iconpdf-icon