2. A humán kognitív architektúra evolúciója

Az elektronikus tanulási környezetekről való gondolkodásnak az elme-kultúra-technológia keretrendszerben történő pozicionálása lehetővé teszi, hogy az ilyen tanulási környezeteket a humán kognitív evolúció folyamatába helyezve is értelmezzük. Merlin Donald közismert teóriájának például éppen az az egyik új eleme, hogy a modern emberi elme kialakulásának történetét a biológiai, a kulturális és az információtechnológiai tényezők interakciós terében értelmezi.6 A könyv angol címe (Origins of the Modern Mind: Three stages int he evolution of culture and cognition) azon túl, hogy az elmét formáló hatások összetettségére utal, előrevetíti a szerző alaptézisét: a mai ember elméje három egymásra épülő szakaszban formálódott ki a kultúra és a kogníció iteratív hatásrendszerében - a főemlős elmeszerkezet biológiai bázisán.7 Az egyes szakaszokon belüli kismértékű, adaptív változások kumulálódása vezetett az egyre újabb szintek megjelenéséhez, melyek radikális változást hoztak a mentális reprezentáció, a gondolkodási szokások és a kommunikáció jellegét illetően. Mindhárom szint jelentősen kiterjesztette az emberi kogníció lehetőséghorizontját, és - alapvetően átformálva az emberi közösségek információs világát - a megismerési és a közlési eljárások új, kreatív biológiai, kulturális és technológiai megoldásait illetve eszközeit eredményezte.

Az emberi pszichikum kialakulásának értelmezése során az emberszabásúak kognitív világából és társas kapcsolatrendszeréből kell kiindulnunk - melyet Merlin Donald epizodikus kultúrának nevezett. Az a tudás, amely az emberszabású főemlősök belső reprezentációs rendszerében, a környezetről alkotott modelljeikben felhalmozódik, konkrét kontextusokhoz és szituációkhoz kötődő, az idegrendszer saját világába zárt, „személyes" tudás. Az emberi elme evolúciós kifejlődésének története nem más, mint az a folyamatsor, amelynek hatására a személyes tudás - birtoklója számára - szabadon hozzáférhetővé, módosíthatóvá és a társaknak átadhatóvá vált. Eközben - az egyre újabb kommunikációs formák és technológiák hatására - magának az emlékezetnek, a tudásnak a szerkezete és szerveződése is többszörösen megváltozott. A Donald által mimetikus kultúrának nevezett fázis (az első emberi kulturális közösség) új kommunikációs eljárása a mimézis, amely a test kommunikációs eszközként történő használatát jelenti. A mitikus kultúra újdonsága a nyelv, és vele a szimbolikus kogníció absztrakt, nyitott világának megjelenése. A teoretikus kultúra pedig külső, nem-biológiai memória eszközök és szimbólumkezelő technológiák konstruálásában mutatkozott meg.8

Az elmeműködés újabb változatai nem szüntették meg a korábbiakat, azok a mai elmeszerkezetnek is integráns, funkcionális részelemeit képezik. Ezért a modern emberi elme „kognitív architektúrája" nem egy homogén információfeldolgozó berendezés, hanem „az emberi fejlődés korábbi állomásainak kognitív maradványaiból összeálló mozaik struktúra"(Donald, 1991/2001. 13. o.). Donald teóriájának fontos eleme annak hangsúlyozása, hogy minden kultúra hálózat, amelynek az emberi elmék a csomópontjai.9 Ez a hálózatos-jelleg már az első emberi társulásokban jelen volt, és az emberi elmét formáló kognitív-, érzelmi- és memória-hálózatok a biokulturális evolúció során egyre komplexebbé váltak. (Donald, 2001).  Az alapszerkezetét illetően genetikailag determinált agy beágyazódik egy többrétegű kognitív-kulturális keretrendszerbe (mimetikus-, lingvisztikai- és külső-memória mátrix), amelynek kulcs algoritmusai és tartalmai betöltődnek az agy plasztikus részeibe, és meghatározzák a memória, a gondolkodás és a tudásszerkezet paramétereit. Az emberi elme abban különbözik minden más faj elméjétől, hogy kialakulásához nem elegendőek a genetikailag programozott fejlődési paraméterek és a természetes környezeti hatások. Szükség van egy harmadik tényezőre, és ez a kultúra.

Az emberi egyedfejlődés sajátos ökológiai fülkéjét, ahol a kulturális programozás történik,   Tomasello - Bourdieu habitusfogalmát kölcsönvéve - „kognitív habitusnak" nevezte el (Tomasello, 2002, 88-89. o.). A fogalom olyan ontogenetikus fülkét jelent, ahol a „kognitív erőforrások"10 - az egymást követő generációk hosszú sora által létrehozott eszköz, idea- és szimbólumvilág - koncentráltan vannak jelen. Ez a környezet jelenti a hátteret a fiatalok kognitív fejlődéséhez; olyan fizikai, biológiai és kulturális adottság-rendszer, amelybe az ember beleszületik, amely hatással van rá, amelyen keresztül tanul - és amely egész életén keresztül orientálja és formálja. A kognitív habitus mellett azonban a felnőttek aktívan is hozzájárulnak a fiatalok fejlődéséhez azzal, hogy igyekeznek elősegíteni azoknak a képességeknek a kialakulását illetve olyan tudáselemeknek az elsajátítását, amelyeket későbbi életük szempontjából fontosnak gondolnak. 



6 Merlin Donald (1991/2001):  Az emberi gondolkodás eredete. Osiris Kiadó, Budapest. A könyv bevezetésében maga Donald is felhívja a figyelmet elméletének erre a szemléleti újdonságára: „Könyvem egyikmeglepő aspektusának tartom, hogy a biológiai és technológiai faktorokat egyetlen evolúciós kontinuumba egyesíti." (Donald, 2001. 14. o.)

7 Donald, M. (1991): Origins of the Modern Mind: Three stages in the evolution of culture and cognition. Harvard University Press, Boston.

8 Elektronikus tanulási környezetek című könyvemben (Komenczi, 2009) részletesen bemutatom és elemzem az egye szakaszok jellemzőit a neveléstudomány nézőpontjából. Donald koncepciójának ismertetése és a tanítás-tanulás szempontjából történő elemzése olvasható még - többek között - Pléh Csaba néhány tanulmányában is. 

9 „Kognitív evolúciónkban egy döntő pontot elérve mi szimbólumhasználó, hálózatosított teremtmények vagyunk....kognitív közösségekben tevékenykedünk, a külső memóriarendszerekkel való együttélésben." (Donald, 1991/2001. 329. o.)

10 A „kognitív erőforrások" kifejezést Tomasello használja, például: „az emberek úgy össze tudják gyűjteni kognitív erőforrásaikat, ahogyan más állatfajok nem". (I. m., 13. o.)